HTML

Rock N Roll vagy mi a f*szom!

A világ leglustább zenekarának blogja.

Utolsó kommentek

  • whitequeen: \m/ (2011.04.05. 16:30) back
  • whitequeen: ó köszönöm. derég jártam erre... (2011.04.05. 16:29) b-day
  • moondream: őőőő bahh, igazad van:D így jobb?? (2011.03.31. 19:00) live
  • moondream: hmmm, köszönjük a bizalmat, ez a zene egyébként egészen jóóó:) de azért sztem a Lézibe hiányozna é... (2011.03.24. 21:37) slow an easy
  • moondream: drágám, ha logikusan végiggondolod: egy együttes gitárossal, basszgitárral, dobbal meg csellóval. ... (2011.03.24. 11:10) slow an easy
  • Utolsó 20

We're Gonna Groove

2010.02.17. 23:55 RobinH

Bár a kedves kollegina már írt klásszikus rákenroll témában egyet mára, én is megírom a magamét, végülis beígértem.

A téma mi más volna, mint -egyik- nagy szerelmem a zenében, az Ólom Léghajó. Idióta névválasztás (naná, hogy Moon és Entwistle keze van a dologban), klasszikus blues riffek kőkeményre felpörgetve, mennydörgő dobtémák, búgó basszusfutamok és visító vokál. Milyen egyszerű is volna, ha ennyivel el lehetne intézni őket, de nem lehet. Sokkal többet tettek ők annál. Nem is akarok most komplett biográfiát adni a zenekar pályafutásáról, mert ahhoz egy könyv terjedelme is kevés volna, inkább csak kicsit felvázolni, hogy miért olyan fontosak ők nekem -és talán mondhatom, hogy többünknek is a póveren belül-.

A minap egy dokumentumfilmet néztem, amiben szerepelt Jimmy Page is. Volt egy bejátszás a Stairway to Heaven egy koncertverziójából. Alapból ez nem tartozik a kedvenc Zep nótáim közé, bár nagyon szeretem. De mégis tök jó volt hallani, mert ennyire jammelős, élő formában még nem hallottam korábban. Kb 1 perc után azon kaptam magam, hogy a végtagjaim ütemesen mozognak a Bonzo diktálta tempóra, és valósággal légdobolok rá az éjszaka közepén, teljesen önkéntelenül. Ahogy a mozdulataim összetalálkoztak a dal ritmusával hírtelen éreztem, hogy "elönti" mindenemet a zene és szabályosan a zene mozgat tetőtől talpig. Nem bírtam abbahagyni, és nem is akartam, mert jóleső érzés volt néhány pillanat erejéig elképzelni, hogy milyen lehetett AZ, OTT és AKKOR. A hátam közepéből kiindulva éreztem a gerincem mentén valami furcsa borzongást, ami végül felkúszott a fejemig és akkor elárasztott teljesen. Gorilla módra légdobolás, megőrülés, néhány percnyi zenétől. Eufória, nincs rá jobb szó. Nyilván igen hülyén néztem ki, de nem érdekel, bevállalom. Ezt váltja ki belőlem az igazán jó rákenroll muzsika és John Bonham.

És hogy mégis mi köze van ennek a lézipóverhez? Igen egyszerű. Szeretném újra és újra átélni ezt az eufórikus érzést, csak nem a képernyőt bámulva a fotelemben, hanem nagyközönség előtt élőben, a barátaimmal zenélve.

Szólj hozzá!

Címkék: dob rnr bonham ledzeppelin

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása